Kínai neve: 隆其化.
A Torontál vármegyei Kleken – a későbbi Bégafőn – született. Papi hivatása már fiatalon kibontakozott, ám életútja különlegességét az adja, hogy felszentelt papként csatlakozott a Jézus Társaságához. Középiskolai tanulmányai befejezése után a veszprémi egyházmegye szemináriumába nyert felvételt, majd teológiai képzésének végeztével 1911. június 29-én Hornig Károly veszprémi püspök szentelte pappá. Egy esztendeig káplánként szolgált, ezt követően azonban a szerzetesi élet mellett döntött, és 1912-ben Nagyszombatban belépett a jezsuita rendbe.

Rendi elöljárói hamar felismerték tehetségét és szorgalmát. 1913-ban Innsbruckba küldték, ahol két tanéven át filozófiai tanulmányait mélyítette el. Hazatérése után, 1915-től a pécsi jezsuita gimnáziumban tanított latin és magyar nyelvet, majd a következő tanévben a rend kalocsai iskolájában folytatta pedagógiai munkáját. Az első világháború utolsó éveiben és az azt követő időszakban a budapesti egyetemen tanult latint és történelmet. Tudományos érdeklődésének középpontjában a magyar jezsuiták múltja állt; doktori értekezését 1922-ben Pray György 18. századi jezsuita történész életéről és munkásságáról írta. Ezzel párhuzamosan egy év teológiai ismétlés után ismét Kalocsán tanított, immár történelemtanárként.

Életének fordulópontját az 1922–1923-ban elvégzett harmadik próbaév jelentette. Ekkoriban bontakozott ki a magyar jezsuita rendtartomány kínai missziója, amelyhez ő is csatlakozni kívánt. Jelentkezését elfogadták, de indulására még várnia kellett. Egy újabb pécsi tanári év után, 1924-ben útnak indult, ám első állomásként nem Kínába, hanem az Egyesült Államokba küldték. Feladata az volt, hogy támogatást és anyagi hátteret szerezzen a készülő misszió számára. Amerikai tartózkodása során a helyi magyar katolikus közösségek lelkipásztori ellátásában is részt vett.

Hosszú előkészületek után 1926. szeptember 26-án érkezett meg Kínába. Két magyar rendtársával együtt Tientsinben kezdte meg a kínai nyelv tanulását, amelyet később Tamingban fejezett be. A kezdeti vidéki missziós évek után 1933-ban Pujangba helyezték, ahol esperesként és misszióvezetőként szolgált. A következő huszonegy év során a térség egyik meghatározó egyházi személyiségévé vált. Számos vezetői feladatot látott el, többek között leányárvaházat igazgatott, és jelentős tekintélyt szerzett a helyi társadalomban. Egy pusztító árvíz idején a polgári hatóságok rá bízták a segélyek szétosztását, ami jól mutatja, milyen bizalom övezte személyét. A japán megszállás éveiben a megszálló hatalom többször is igyekezett közéleti szerepvállalásra bírni, ő azonban következetesen távol maradt a politikától.

A kommunista hatalomátvétel azonban súlyos megpróbáltatásokat hozott számára. Hosszú időn át házi őrizetben tartották, miközben a katolikus egyház működési lehetőségei egyre szűkültek. Ebben a nehéz időszakban a Szentszék a tamingi magyar jezsuita misszió területét egyházmegyei rangra emelte, és 1947. július 9-én őt nevezte ki apostoli adminisztrátorrá. A korlátozások ellenére továbbra is eredményesen szervezte és irányította az egyházi életet egészen kiutasításáig.

1954 novemberében Tajvanra helyezte át működésének központját. A következő évben Potzuban kezdte meg új missziójának megszervezését. Három magyar jezsuita atyával, két rendi testvérrel és több kínai pappal együtt rövid idő alatt virágzó közösséget épített ki, amely a kínai misszió új korszakának alapját jelentette. Életének utolsó éveit is a missziós munka szolgálatában töltötte. Több mint fél évszázados papi és szerzetesi szolgálat után, 1972-ben hunyt el, maga mögött hagyva a magyar jezsuita missziótörténet egyik legjelentősebb életművét.

Pray György élete és munkái. Bp., 1937.